Ha csak belegondolok abba,
Milyen volt minden egy fél éve,
Megijedek mennyi minden változott.
Lett új, veszett el, szakadt meg, hagyott el, felejtett, megismert, szeretett.
Más emberek vannak körülöttem,
De leginkább én vagyok az,
Akire már rá sem ismerek.
“Óh drágám nem láttál te még engem üvöltve sírni a sarokban a halálvágytól, majd tíz perc múlva mosolyogva tettetni, hogy boldog vagyok…”
—
végtelen
azt hittem végtelenül szeretlek téged
aztán amikor itthagytál
jobban hiányoztál, mint amennyire valaha is
szerethettelek volna.
ekkor jöttem rá,
hogy
egyes végtelenek nagyobbak, mint mások.
Nem akarsz elveszíteni, mégsem teszel semmit, hogy maradjak.
Inkább azért teszel, hogy ne akarjak melletted maradni.
Amikor csak ülsz és vagy. Gondolkozol, de egy idő után te se tudod, hogy min, mert olyan sok minden van, ami zavaros. Minden kusza, egy értelmes pillanatot se tudsz megragadni. Facebook és messenger előtted pörög, de nem tudsz összpontosítani. A zene szól, de egy idő után elmosódik, mint mellékzaj és csak a visongó káosz marad, amit az agyad kreál.
Bőr, illat. Ez vagy te.
Egy várva várt váratlan csók.
Egy örök izgő-mozgó pillanat, egy emlék.
És belülről újra meghalok.
.
Kéz, mámor. Ez vagy te.
Egy izzó tapintás éhező bőrömön.
Egy végtelen, közös éjszaka, egy érzés.
Lelkem kitörik vérző tüdőmön.
.
Múlt, jövő. Ez vagy te.
Egy életen át tartó fenséges szenvedély.
Egy soha véget nem érő kötődés, egy báj.
Kapálózva nyúlok becses kezeidért.
/HL/
Annyira aranyos tudsz lenni mint egy plüss maci amit szorongatnék magamhoz alvás közben.
Egy évvel ezelőtt öngyilkos akartam lenni. Depresszios voltam, egyfolytában sirtam, gyogyszereztem magam, ittam. Igazabol elkezdtem szepen tönkre tenni az életem. Aztán jöttél te. Mindent megváltoztattál. Olyat ereztem amit meg sohasem. Soha, senkit nem szerettem meg ennyire.
